Keresés
Close this search box.

Bemutatjuk a gyógynövénypatikát

gyógynövények

Ha ezt a könyvet olvassa, valószínűleg ismeri a „gyógyfű” szó jelentését. A gyógyfű fogalmának meghatározása első hallásra egyszerűnek tűnhet, de mégsem az.

A klasszikus botanika definíciója szerint a gyógyfű olyan lágy szárú növény, amely gyökeréig elszárad minden télen. Ezt a meghatározást a hi­deg éghajlaton élő, észak-európai botanikusok fogalmazták meg. Hiszen ha ez helytálló lenne, akkor az amazonasi esőerdőben, amely a világ egyik növénytanilag legváltozatosabb, leggazdagabb élőhelye, nem létez­nének füvek, hiszen ott nincs tél.

A klasszikus meghatározás kizárja a gyógyfüvek köréből a fás szárú növényeket, a fákat és a bokrokat, így pl. a ginkót a galagonyát, amelyek Európában népszerűek. Ezért gyógyfű helyett sokan jobbnak tartják a gyógynövény elnevezés használatát, mert ez a gyógyfüvek mellett magá­ban foglalja a gyógyító fákat és bokrokat is.

A Gyógynövénypatika keretei között a „gyógyfű” szót egyszerűen gyógynövényként határozom meg, ami lehet fás vagy lágy szárú, nőhet hideg vagy trópusi éghajlat alatt. Lehet vadnövény vagy termesztett táp­lálék, gyom, illetve konyhai fűszer. Még zöldnek sem kell lennie. Nagyon sok kéreg, gyökér vagy növényi rész létezik, amely nem zöld, mégis gyógyító hatású, s ezért a gyógynövénypatikához tartozik. Emellett sok gyógyhatású gomba is terem a szabadban, amely nagyobb figyelmet érde­mel, mint amennyit ebben a könyvben e témának szentelhetünk.

Mit nyújt nekünk a gyógynövénypatika

A legtöbben azt feltételezzük, hogy a gyógyszer, amelyet orvos ír fel, biztosan jobb és hatékonyabb, a gyógynövényeknél. Ennek véleményem szerint az az oka, hogy kevés orvos és viszonylag kevés ember tájékozott a gyógynövényekkel kapcsolatban. Szerencsére ez a helyzet manapság gyorsan változik. Az Európai Unió (EU) a becslések szerint csupán 1995- ben közel 6 milliárd dollárnak megfelelő összeget költött növényi gyógy­szerekre!

Harmincéves pályafutásom javát botanikusként töltöttem el, és sze­mélyesen tapasztaltam, hogy a gyógynövényekkel sikeresen küzdhetők le olyan bajok, amelyekkel a kiemelkedő gyógyszergyári termékek nem tudnak megbirkózni.

Az Egyesült Államokban a gyógynövények alkalmazása azért nem általános, mert a gyógyszergyárak nem tudják szabadalmaztatni őket. Ok tudniillik abból élnek, hogy a hatékony molekulákat kivonják a növé­nyekből, és átalakítják őket úgy, hogy azok kémiailag egyedivé váljanak. Az így kapott új molekulákat szabadalmaztatják, márkanevet adnak nekik, és sokkal több pénzért eladhatják nekünk, mint amennyibe az eredeti nö­vényi forrás került.

A gyógynövény hatásos orvosság

Természetesen a gyógyszergyárak azt állítják, hogy egyedi molekulájuk jobb, erősebb, célzottabban hat, és biztonságosabb a gyógynövényeknél. Elisme­rem, hogy erősebbek. Mi több, gyakran túl erősek, és olyan káros mellék­hatásaik vannak, amelyek az eredeti növénynek esetleg nincsenek.

Azt azonban nehéz elfogadni, hogy a gyógyszerek mindig jobbak. Ku­tatások egyértelműen bizonyítják, hogy a gyógynövénykészítmények hatá­sosabbak. A gyömbér például bizonyosan jobb a gyógyszergyári dimenhidrinátnál a mozgási betegségek (például tengeribetegség) megelőzésére.

Nem állítom, hogy a szintetikus gyógyszerek rosszak. Csupán azt mon­dom, hogy több olyan kutatásra van szükség, amely a növényeket össze­veti a szintetikus gyógyszerekkel. Amíg ez nincs, nem tudhatjuk, melyik a jobb. Ebből azt a tanulságot vonom le, hogy nem mindig jutunk hozzá a legmegfelelőbb gyógyszerekhez. A Gyógynövénypatika fitoterápiás esz­közei sok esetben gazdaságosabbak, hatékonyabbak és biztonságosabbak a gyári gyógyszereknél, s ráadásul kevesebb a mellékhatásuk is.

Célom, hogy árnyaltabb képet alakítsak ki az orvosok, a gyógyszer- gyári hirdetések esetleges torzításaihoz képest, és túllépjünk a szűklátó­körű és korlátozó gyógyszer-engedélyezési eljárásokon. Gondolkod­junk zöld módon, de szemünk előtt ne a gyógyszergyárak által áhított zöldhasúak lebegjenek, hanem a klorofill tisztító és erőt adó zöldje, az a zöld, amely a táplálékot, az energiát, a levegőt és a gyógyulást jelenti égitestünknek.

A gyógyszergyárakat a nyereség érdekli, a Gyógynövénypatikát azonban az ökologikus szemlélet jellemzi, az eszme, hogy a Földön min­dennel kapcsolatban állunk, és hogy mindannyian együtt boldogulunk vagy pusztulunk.

Shopping Cart
Scroll to Top