Keresés
Close this search box.

A “tejesember” “B” vércsoport

Vércsoportos táplálkozás. A B vércsoportúak

12-17 ezer évvel ezelőtt, a vándorlások során főleg az éghajlati tényezőkhöz való alkalmazkodás hozta létre a “B” vércsoportot. Az ide tartozók vegyesen táplálkozhatnak, ezáltal több húst fogyaszthatnak, mint az “A” vércsoport tagjai. 

Vércsoportok és betegséghajlamok

Egy japán pszichológus 1934-es vizsgálódásai szerint a vércsoport és a jellem összefügg egymással. A megfigyelések alapján megállapította, hogy a vércsoport az élet minden területét befolyásolja, tulajdonképpen egy jobb élet tervrajzának tekinthető.

Az egyes vércsoporthoz tartozó embereknek szánt élettervek megmutatják, hogyan alakítsuk ki a vércsoportunknak megfelelő életmódot, hogyan kezeljük a stresszt, hogyan váljunk érzelmileg kiegyensúlyozottá, hogyan legyünk még egészségesebbek, hogyan győzzük le a betegségeket. A vérben, a vörösvérsejtek felszínén jellegzetes képződmények, úgynevezett antigének találhatók. Ezek alapján állapítható meg a vércsoport, amely aszerint, hogy milyen típusú antigént tartalmaz: A, B, illetve AB lehet. Ha semmilyen antigén nem található a vörösvérsejt felszínén, akkor az illető 0-ás vércsoportú. 

Vércsoportos táplálkozás. Kutató csoport.

A „B” vércsoport

A B-vércsoportúak sérülékeny lelki alkattal rendelkeznek, visszahúzódók. Nemcsak környezetükkel, hanem saját magukkal szemben is komoly elvárásokat fogalmaznak meg. Alkalmazkodók, kreatívak, érzékenyek, élénk eszűek és rendkívüli intuícióval rendelkeznek. Változó körülmények között is jól feltalálják magukat. Könnyedén veszik az izgalmakat, tudatában vannak annak, hogy számukra mi a legfontosabb, és felismerik a korlátaikat. Kevésbé hajszoltak, mint a többi vércsoportúak, mindig találnak időt a relaxációra. Érzelmeik összetettebbek, mint más vércsoportúaké, ők képviselik a 0- és az A-vércsoport közötti egyensúlyt. Érzékenyen reagálnak az egyensúlyvesztésre. Ha nagyon kibillen a mérleg nyelve, akkor jelentkeznek náluk a magas kortizolszintre és a vírusfertőzésekre való hajlam következményei: a krónikus fáradtság, a mentális zavarodottság. Eredeti gondolkodásúak, és zavarják őket a merev szabályok. Ez a vércsoport a legérzékenyebb a bakteriális fertőzésekre, a leginkább fogékony az autoimmun betegségekre és a ritka vírusfertőzésekre is. Immunrendszerük azonban erős, idegrendszerük kiegyensúlyozott. Náluk gyakoribb a cukorbetegség, a krónikus fáradtság, a szklerózis multiplex.

Életmód-stratégia

A B-vércsoportú felnőttek hajlamosak memóriazavarokra, szellemi frissességük elvesztésére. Dolgoztassák agyukat keresztrejtvények megfejtésével. Született csapatjátékosok, ezért jó lenne, ha felnőttkorukban űznének valamilyen közösségi tevékenységet. E vércsoport tagjai hatékonyan alkotnak belső képeket. Amit képesek vizualizálni, azt el is tudják érni. Szabadidejükben relaxáljanak, meditáljanak minél többet, vizualizációs technikák segítségével. Intenzív fizikai tevékenységgel ellensúlyozzák a meditációt. Ajánlott nekik a tai chi, a tenisz, a harcművészetek, a kerékpározás, a túrázás. Fontos, hogy a választott sport szellemi kihívást is jelentsen, és más emberekkel együtt is űzhető legyen. A tai chi egyfajta mozgás közben végzett meditáció. Ideális ennek a vércsoportnak, mivel összpontosítást és koncentrációt igényel. Stresszellenes hatással bír, leviszi a vérnyomást és javítja a kedélyállapotot. 

parkban tornázó emberek

„B” vércsoportú gyermekek

  • Kisebb B-s gyermekeknek teremtsünk olyan környezetet, amelyben nem érzik magukat korlátozottnak!
  • Ne neveljük őket szigorú szabályok szerint, tegyünk engedményeket.
  • Legyünk nyitottak, ha nagyobb gyermekünk szeretne kitűnni a többiek közül (frizura, öltözködés).
  • Szorgalmazzuk, hogy végezzen naponta vizualizációs gyakorlatokat esetleg zenével kombinálva.
  • Segítsük, bátorítsuk, hogy megtalálja a megfelelő sportágat, amely szellemi kihívást is jelent a számára.
  • Az intenzív sportokat szellemi tevékenységgel is kompenzálhatjuk, például sakkozással.

Jóga, meditáció

A jó időbeosztás hatékony módszer a stressz leküzdésére. Nyolcórányi vagy ennél több alvás hasznos és ideális ennek a vércsoportnak. A naponta végzett nyújtógyakorlatok, a testi, lelki, szellemi egyensúlyt biztosító jóga, a rendszeres meditáció csökkentik a kortizolszintet, és javítják a szellemi frissességet. A légzés a meditáció fontos része. A váltott orrlyukas légzés rendkívül hatékony módszer az élettani folyamatok szabályozására. A bal orrlyukon keresztül történő légzésnyugtató, vagy tompító hatást fejt ki a szimpatikus idegrendszer tevékenységére. A jobb orrlyukon keresztül történő légzés pedig fokozza a paraszimpatikus idegrendszer működését. 

meditáló nő

Ajánlott ételek

Emésztőrendszerüknek köszönhetően igen változatosan táplálkozhatnak, viszont a táplálékot olyan nagy hatékonysággal képesek feldolgozni, hogy hajlamosabbak a hízásra. Ajánlott tehát a mértéktartás. A B-vércsoportú ember jól hasznosítja a tejet és szinte minden tejterméket, ez alól egyedül az ömlesztett és a nemes penészes sajtok képeznek kivételt. Ez a vércsoport a húst is jól feldolgozza. Csak a szárnyasokat kell kerülniük, kivéve a pulykahúst. A tyúkhús a benne lévő lektin miatt káros a számukra. A halakat, főként a tengeri halakat, igen jól emésztik, és a bennük lévő halolaj miatt különlegesen egészséges a számukra. A szénhidrátdús étkek közül gondosan kell válogatniuk. Jól hasznosítják a burgonyát, valamint számos hüvelyest és gabonafélét, de van, amit kerülniük kell. Különösen a hajdina, a lencse, a búza, a rozs és a kukorica káros, ezek negatívan befolyásolhatják vércukrukat. A bennük lévő glutén zavarhatja az inzulin-anyagcserét, akadályozza a tápanyagok optimális átalakulását, és zsírlerakódást, túlsúlyt hoz létre. A B-vércsoportúaknak ajánlott a növényi táplálkozás. A semleges zöldség- és gyümölcsfajták között nagy a választék. Különösen egészségesek, ezért ajánlottak a káposztafélék. A paradicsomot viszont a lektin-tartalma miatt ajánlatos kerülniük. 

tejes ételek

A természet patikája

Kiegyensúlyozó tulajdonságaik révén a gyógynövények ideálisak e vércsoportúak számára. E vércsoportnak különösen javallott a ginszeng, melynek a gyökerét használjuk fel gyógyításra. A szervezet ellenálló képességét növelő, immunmoduláló hatású, a szervezet tonizálása, a betegségek megelőzése, a megbomlott egyensúlyi állapot helyreállítása céljából alkalmazható. Felhasználhatjuk gyógytea, vizes-alkoholos kivonatok, mézes készítmények, illetve gyógycukor formájában. Kúraszerű fogyasztása az előírt adagokban rendszerint biztonságos, de három hónap után 1-2 hét szünet beiktatása javasolt. Fogyasztása nem ajánlott várandósoknak, szoptató anyáknak, magas vérnyomásban és szívritmuszavarban szenvedőknek, asztmás és tüdőtágulásos betegeknek, valamint véralvadási zavarokkal küszködőknek.

A B-sek gyógyító növénye a valódi édesgyökér. Immunmoduláló, gyulladáscsökkentő hatással bír, erősíti a mellékveséket és elősegíti a belső elválasztású mirigyek egészséges működését. Főleg gyulladásos folyamatok esetén javasolt alkalmazni.

Ismerd meg ezt a természetes hatóanyagokat tartalmazó specifikus multivitamint! 

Kattints a NAGY PIROS GOMBRA!

Milyen csodákat és titkokat rejthet a vércsoportod? Tudd meg most!

EZ IS FONTOS LEHET!

Kapcsolódó termékek

Shopping Cart
Scroll to Top