Allergia

Biztosan előfordult már, hogy takarítás közben tüsszögni kezdett, és a fel­kavart port okolta emiatt. Az allergológus, illetve az immunológus nem feltétlenül ért ezzel egyet. Ok ugyanis tudják, hogy nemcsak por okozhat tüsszögést, hanem a szervezet reakciója, az általa termelt vegyületek idé­zik elő. Vannak emberek, akik az átlagosnál érzékenyebbek a levegőben szálló porra, poratkákra és penészgombaspórákra. Ez azonban csupán azt jelenti, hogy az ő szervezetük kissé eltúlozza az ezek ellen a szabadon lebegő támadók ellen tett válaszlépéseket.

Stressz, por és környezeti ártalmak

Az allergia a szervezet fokozott érzékenysége azokkal az egyébként ártal­matlan anyagokkal szemben, amelyekkel naponta szembesül. Az allergiás tünetek hátterében az immunreakciók során felszabaduló hisztamin áll. Az allergia esetében az immunreakciót nem vírusok és baktériumok váltják ki, hanem egyébként ártalmatlan anyagok, mint például a pollenek, a por, a penészgombaspórák vagy a poratkának nevezett, mikroszkopikus mé­retű rovarok, amelyek a lakásban található textíliák, például szőnyegek­ben, a ruhákban és az ágyneműben élnek. Nagy-Britanniában minden harmadik ember allergiás valamire, ami mintegy 20 millió érintettet jelent, s az allergiások fele gyerek. Magyarországon mintegy 1 millióra tehető az allergiás és asztmás betegek száma. A gyermekek egyharmada, míg a felnőttek 15-20%-a allergiás. Hazánkban a megbetegedéseket 50-90%-ban – területtől függően – a parlagfű okozza. Ezt a gyomnövényt a századfor­dulón Észak-Amerikából a gabonával együtt hozták be az országba. 1926- ig Somogy megyére korlátozódott a jelenléte, majd a háború idején és a motorizáció fejlődése révén terjedt tovább, s 1978-ra egész Magyarorszá­gon megtelepedett.

Allergia és életveszély

Az allergia gyógynövényekkel történő kezelésével kapcsolatban eszembe jut egy hölgy, akivel az 1970-es évek elején találkoztam. Csinos, energikus fiatal nő volt, a washingtoni Smithsonian Intézetben dolgozott. Egy decemberi napon keresett meg beltsville-i irodámban, Marylandben, hogy kölcsönkérje egyik terjedelmes tanulmányomat a pipacsról. Szóba került, hogy közösen átdolgozhatnánk az írást, majd azzal váltunk el, hogy karácsony után újra beszélünk. Soha többé nem láttam.

Később megtudtam, hogy meghalt, s halálát egy nagyon ritka allergiás roham okozta, amelyet a földimogyoró váltott ki. (Az ismert adatok szerint ilyen típusú allergiában évente átlagosan két ember hal meg az Egyesült Államokban.) Mivel a nő tudta, hogy az allergiája életveszélyes, soha nem evett földimogyorót. Karácsonykor azonban véletlenül megevett egy olyan süteményt, amely porított földimogyorót tartalmazott, és sajnos ez az egyetlen szelet sütemény elég volt ahhoz, hogy megölje.

Legtöbbször azonban, amikor allergiáról beszélünk, nem az ilyen végzetes esetekre gondolunk. Az esetek többségében ugyanis az allergiás tünetek pusztán zavarnak: tüsszögéssel, viszketéssel, könnyezéssel, csalánkiütéssel és hasonlók­kal járnak.

Az életveszélyt jelentő allergiás reakciók külön betegségcsoportot alkotnak, amelyeknek az orvosi neve anafiiaxia.

Ha az allergiás reakciót petárdához hasonlítjuk, akkor az anafilaxiás sokk maga a dinamit. Mindenkinek ismernie kellene az anafilaxiás reakció tüneteit, mivel az ilyen tüneteket mutató személynek fél órán belül orvosi ellátásban kell részesülnie.

Az anafiiaxia rögtön azt követően kialakul, hogy az anyag, amelyre az adott személy fokozottan allergiás, a szervezetébe kerül. Jellegzetes tünetei közül ki kell emelni a nehézlégzést, az eszméletvesztést és a görcsöket. Ha ezen tünetek valamelyikét észleli valakin, azonnal hívja a mentőket, és közölje velük, hogy a szóban forgó betegnél fennáll az anafilaxiás sokk gyanúja. Egyébként, ha valaki tudja magáról, hogy súlyos allergiában szenved, javaslom, kérje meg orvosát, hogy írjon fel adrenalininjekciót, amelyet mindig magánál tarthat. Feltehetően a kezelőorvos is jónak látja majd, hogy ez az életmentő szer mindig kéznél legyen.

Allergia leggyakoribb formája

Az allergia egyik leggyakoribb formáját, a szénanáthát virágpollenek váltják ki. A Brit-szigeteken az érintettek 90%-a fűpollenre, s mintegy 25%-a nyírfapollenre allergiás. Vannak, akik nem a virágporra, hanem egyéb anyagra (méhcsípésre, háziállatokra, bizonyos ételekre és gyógyszerekre) érzékenyek.

Az allergiát általában orrcseppekkel és antihisztaminok alkalmazásá­val kezelik. Ez utóbbiak a szervezet hisztamintermelését csökkentik.

Indokolt esetben az orvos immunterápiát írhat elő. Ezek az allergia­injekciók kis mennyiségben azokat az anyagokat (allergéneket) tartal­mazzák, amelyekre az egyén érzékeny. Idővel, az allergének mennyiségé­nek fokozatos emelésével a szervezet érzékenysége csökken, és ennek kö­vetkeztében elmaradnak az allergiás tüneteket kiváltó reakciók.

Az orrcseppek, az antihisztaminok és az allergiainjekciók sok embe­ren segítenek, én azonban nem lelkesedem értük túlzottan. Ezek a meg­oldások csupán az allergia tüneteit, nem pedig az okát, az immunrendszer zavarát gyógyítják.

Az orrcseppek álmatlanságot okozhatnak, és megemelik a vérnyomást. Az antihisztaminok pedig aluszékonyságot idézhetnek elő. Egy idő után mindkét szer elveszítheti hatékonyságát, miközben az immunrendszer működését is zavarják, sőt – egyes szakemberek szerint – gyengítik. Az allergiainjekciók nem mindig hatásosak, s ha igen, akkor is gyakran éve­kig tartó kezelés szükséges.